Új dízelmotort kap az Opel Insignia

Megjelent: 2014. augusztus 18. hétfő

Új Dízelmotort Kap az Insignia

Áttörő változásokra nem kell számítani, a jelenlegi 163 lóerős, 350 Nm-es 2.0 CDTI-t 170 lóerős, 400 Nm nyomatékú, teljesen új, könnyűfém hengerfejes turbódízellel váltja az Opel. A 14 százalékkal növelt (1750-2500 1/perc között elérhető) nyomatékcsúcs biztosan érezhető lesz, literteljesítményben immár ugyanazt fogja tudni egyetlen turbóval is a 2.0 CDTI, amit a szentgotthárdi 1.6 CDTI. Az már 2000 bar befecskendezési csúcsnyomással dolgozó common rail rendszer ütemenként 10 adagban porlasztja az üzemanyagot, a változó geometriájú turbót vákuumszelep helyett elektronikus mágnesszelep vezérli − 20%-kal gyorsabban jön meg a turbónyomás, mint a korábbi motornál.

Új, elektromos vezérlésű változó geometriájú turbóval, azzal egybeépített EGR-szeleppel, friss könnyűfém hengerfejjel, módosított common rail rendszerrel és AdBlue adalékkal hozza új 2,0 literes dízelét az Opel

Új a turbóval egybeépített és azzal együtt vízhűtéses EGR-szelep − állítólag e rendszerrel számottevően csökken a nitrogén-oxidok, illetve a koromrészecskék kipufogása, abban pedig csak bízni lehet, hogy a majd hosszú életű lesz. Van AdBlue adalékos SCR katalizátor, és természetesen teljesül az Euro6-os emissziós norma is. Az új motorba két ellentétesen forgó kiegyensúlyozótengely kerül, járáskultúrában − zajok és vibrációk tekintetében − is előrelépést ígér a 170 lóerős CDTI.

Forrás : http://www.autonavigator.hu/